2009. november 6., péntek

Mit nézzünk a hétvégén?

Sajnos még a legmenőbbekkel is előfordul néha, hogy egyszer csak elérkezik a várva-várt péntek este és akkor esik le, hogy a haverok tulajdonképp lemondták a sörözést, az a szemét megint nem hívott vissza, illetve hogy a tárca is igazából üres. Ilyen vészhelyzetek orvosolásában szeretnék segíteni kicsit pár keresetlen tanáccsal.

Éppen aktuálissá váló szerelmi bánat alkalmával:

Hajrá, boldogság! Már a cím is önmagáért beszél, a már eddig is sokat bizonyított Mike Leigh újabb remeke ez, amely a tőle megszokott világlátást (Titkok és hazugságok, Vera Drake, Minden vagy semmi) ezúttal a komédia köntösébe bújtatva tálalja. Olyasmi élményre számíthatunk, mintha Ameliről lehántanánk a francia sanzon-szirupot, áthelyeznénk Angliába és Audrey Taotout lecserélnénk egy emberszerű főhősre. Kicsit szívet facsaró, de életigenlő élményben lehet részünk, mely azonban sosem feledkezik meg az élet fonákjáról.

A leégett haverokkal

Zack és Miri pornózik. Kevin Smith végre újra beletalált (Dogma, Jay és Néma Bob visszavág, Shop Stop). Már csak azért is érdemes megtekinteni, mert remek tippeket kaphatunk rá, hogy hogyan oldjuk, meg ha kifogott rajtunk a villanyszámla, de ezen túl is jóízűeket lehet rajta kacarászni. A témához képest az altesti poénoknak szerencsére csak az emészthető és tényleg humoros része kapott helyet a filmben, mindezt már ismerős, garanciának számító színészek tolmácsolásában élvezhetjük. Másnaposságra garantáltan a legjobb recept!

Lánglelkű lovagokkal

Engedj be! Ha moziban elszalasztottuk, most itt az alkalom, hogy ezt a súlyos hiányosságot pótoljuk. A jól bevált Vámpírfilm! Felkiáltással gyakorlatilag bármelyik pasit le lehet ültetni elé, és itt jön a csel, ez az alkotás jóval több ennél. Most talán eltekintenék attól, hogy hosszas felsorolásba bocsátkozzam, arról, milyen érdemeket is szerzett magának a film, de ha valakit érdekel, itt utána nézhet: http://www.imdb.com/title/tt1139797/. Két valószínűtlenül zseniális gyerekszínész és lebilincselő vizualitás hatására kapunk egyrészt egy izgalmas és kissé hátborzongató thrillert, másrészt pedig egy csodálatos finomsággal ábrázolt emberi kapcsolatot, mely egyszerre megható és örökérvényű. Lehet rajta izgulni, elgyengülni és garantáltan a katarzis sem marad el!


Retrózni a nagyival

Mese a 12 találatról. Szeretetteljes alkotás kis emberek nagy vágyairól, melyet a készítése óta eltelt évek nem kopottá, inkábbá még bájosabbá tettek. Négy különböző sors találkozik egy totó kitöltésének, majd megnyerésének ürügyén. A történet egyszerű, de a cinkosul összekacsintó narrátorral, műfaji filmben is remekelő színészóriásokkal és a remekül megírt történettel unatkozni biztosan nem fogunk, inkább rádöbbeni, hogy kis hazánkban is tudtak tisztességes komédiákat gyártani, amiket még ma is jó érzéssel izgul végig az ember.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése